Ünnepélyes könyvbemutató Prof. Dr. Szalma József tiszteletére

2018. november 20-án mutatták be a Prof. Dr. Szalma József 70. születésnapja alkalmából megjelent ünnepi kötetet a Károli Gáspár Református Egyetem Állam- és Jogtudományi Karán az ünnepelt jelenlétében.

Dr. Törő Csaba dékán úr köszöntőjében elmondta, hogy a jeles alkalomra összeállított ünnepi kötet számos szerzője között kollégákat, barátokat, pályatársakat, valamint egykori tanítványokat is találunk. Hosszú névsoruk kiválóan szemlélteti, hogy milyen sokan is tartoznak azok közé, akik így kívánnak tisztelegni a Professzor úr személye, tanári munkássága és szakmai teljesítménye előtt.
Szalma József professzor urat köszöntötte a kötet három szerkesztője, Dr. habil. Homicskó Árpád Olivér nemzetközi és tudományos dékánhelyettes, Dr. habil. Szuchy Róbert oktatási és tanulmányi dékánhelyettes és Dr. habil. Boóc Ádám tanszékvezető, akik a Professzor úrhoz kötődő személyes történeteiket is elmesélték, és a kötet szerkesztésével kapcsolatos élményeikről is beszámoltak.

Szalma József professzor úr hét éven át – 2011 márciusától 2018 januárjáig – elismert és megbecsült főállású oktatója volt a Károli Gáspár Református Egyetem Állam- és Jogtudományi Karának. A Karon töltött professzori évei alatt mind a klasszikus (osztatlan és általános) jogi képzésben, mind a Doktori Iskola működésében szilárd és tekintélyes támaszaként jelentősen hozzájárult az Állam- és Jogtudományi Kar megerősödéséhez. Az oktatási tevékenységén kívül tudományos tevékenysége is rendkívül jelentős.
A délvidéki magyar tudományos közélet központi alakja évtizedek óta, a Vajdasági Magyar Tudományos Társaság alapító tagja és jelenlegi elnöke, tudományos kiadványainak szerkesztője, valamint a Vajdasági Tudományos és Művészeti Akadémia rendes tagja. Magyarországon a Magyar Tudományos Akadémia Jogtudományi Intézetének külhoni Tanácsadó tagja, valamint a Vajdasági Tudományos és Művészeti Akadémia rendes tagja.

A kötet szerzői: Bajánházy István, Barta Judit, Barzó Tímea, Boóc Ádám, Wilhelm Brauneder, Brehószki Márta, Csák Csilla, Csapó Orsolya, Csécsy György, Csehi Zoltán, Cservák Csaba, Dudás Attila, Fábián Ferenc, Ferencz Jácint, Földi András, Görög Márta, Hamza Gábor, Harsányi Gyöngyi, Hegedűs Andrea, Homicskó Árpád Olivér, Jobbágyi Gábor, Juhász Ágnes, Karácsony András, Koltay András, Lenkovics Barnabás, Miskolczi-Bodnár Péter, Nagy Zoltán, Papp Tekla, Petkó Mihály, Pókecz Kovács Attila, Prugberger Tamás, Pusztahelyi Réka, Rudolf Welser, Sándor István, Sárközy Tamás, Sáry Pál, Siklósi Iván, Szabó Béla, Szikora Veronika, Szmodis Jenő, Szuchy Róbert, Tattay Levente, Téglási András, Tóth Hilda, Vékás Lajos.
A kötetet kiadta a Károli Gáspár Református Egyetem Állam- és Jogtudományi Kara.

Következő események


Összes esemény

Napi biztatás

Közösségi Média

Károli Podcast

Károli Podcast

 

Sport a Károlin

Sport a Károlin

 

nyelvvizsgaközpont