Kitüntetések a tanévnyitó ünnepségen

A Budapest-Fasori református templomban került sor egyetemünk évnyitó ünnepségére, szeptember 9-én. Főtiszteletű Dr. Szabó István, az MRE Zsinatának lelkészi elnöke végezte az igehirdetés szolgálatát, majd köszönetet mondott Prof. Dr. Balla Péter leköszönő rektornak az elmúlt tíz éves munkájáért, s egyben átadta az egyetem legrangosabb kitüntetését, a Pro Universitate Díjat.

Ezt követően került sor Prof. Dr. Zsengellér József rektor beiktatására, aki nagyívű székfoglaló beszédet tartott. A Károli Egyetem Támogatója díjban a Budapesti Ügyvédi Kamara részesült. Igazán ünnepi volt a pillanat, amikor az első éves hallgatókat az egyetem polgáraivá fogadta az egyetem vezetése… Kitüntetések átadásával folytatódott a tanévnyitó ünnepség. Az Állam- és Jogtudományi Kar vonatkozásában, a Kari Tanács határozata, illetve javaslata alapján Dr. Lóth László c. egyetemi tanár, a Gazdaság- és Vezetéstudományi Intézet vezetője Károli Emlékérmet kapott. A KRE rektorának Elismerő Oklevelét Dr. habil. Homicskó Árpád Olivér nemzetközi és tudományos dékánhelyettes, a Munkajogi és Szociális Jogi Tanszék tanszékvezető-helyettese kapta. A Károli Egyetem Támogatója díjban pedig a Budapesti Ügyvédi Kamara részesült. Az ünnepség végén Dr. Huszár Pál, az MRE Zsinatának világi elnöke mondott zárszót.

Károli emlékérem - Dr. Lóth László

Rektori elismerő oklevél - Dr. Homicskó Árpád Olivér

A Károli Egyetem Támogatója – Budapesti Ügyvédi Kamara

Következő események


Összes esemény

Napi biztatás

Közösségi Média

Károli Podcast

Károli Podcast

 

Sport a Károlin

Sport a Károlin

 

nyelvvizsgaközpont