Dr. Fábián Ferenc köszöntése

Dr. Fábián Ferenc PhD. ny. egyetemi docens, címzetes egyetemi tanár 2019 augusztusában töltötte be 70. életévét. Karunk, a KRE ÁJK a PPKE JÁK-kal együttműködésben, Fábián Tanár Úr részére egy ünnepi kötetet adott ki – „70” Studia in Honorem Ferenc Fábián címmel. A kötet szerkesztői Dr. habil. Boóc Ádám tanszékvezető, Dr. habil. Homicskó Árpád Olivér és Dr. habil. Szuchy Róbert dékánhelyettesek (KRE ÁJK) és Prof. Dr. Csehi Zoltán (PPKE JÁK) voltak.

A kötet ünnepélyes – és a Jubiláns számára kifejezetten meglepetésszerű – átadására december 1-én került sor, a Kar Tanácstermében. A köszöntést Prof. Dr. Miskolczi-Bodnár Péter dékán szavai nyitották meg, ezt követően pályatársak, alkotótársak köszöntötték jellemzően személyes hangvételű szavakkal az Ünnepeltet. Mások mellett, Dr. habil. Udvary Sándor tanszékvezető ez alkalommal, mint alkotmánybírósági munkatárs mondta el jókívánságait.  Prof. Dr. Szabó Imre a szegedi tanár-diák éveket idézte, Dr. habil. Homicskó Árpád Olivér  dékánhelyettes pedig Állam – és Jogtudományi Karunk kezdeti idejéről szólt, akit szintén tanított Fábián Tanár úr, aki a köszöntéseket követően megható szavakkal szólt az ünneplő közösséghez.

A Jubiláns részére Dr. habil. Boóc Ádám nyújtotta át az ünnepi kötet, amely több, mint 50 tisztelgő tanulmányt tartalmaz. Az eseményt követő fogadáson lehetőség nyílt a kötetlen beszélgetésre, az emlékek felidézésére is, amiben természetesen, élen járt Fábián Tanár úr. Isten éltesse!

Galéria

Következő események


Összes esemény

Napi biztatás

Közösségi Média

Károli Podcast

Károli Podcast

 

Sport a Károlin

Sport a Károlin

 

nyelvvizsgaközpont