KRE ÁJK – Nyílt nap

A Károli Gáspár Református Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar online nyílt napot tart 2021. február 2-án 10:00 órakor.

A dékáni és dékánhelyettesi köszöntőket követően Dr. habil. Homicskó Árpád Olivér, nemzetközi és tudományos dékánhelyettes tájékoztatást tart a nemzetközi kapcsolatokról, tehetséggondozásról, az ösztöndíjakról, valamint a szakmai gyakorlatokról is szót ejt. Ezután az érdeklődők részletes tájékoztatást kapnak a felvételi eljárásról. Bemutatkozik a Bocskai Szakkollégium. Bemutatásra kerülnek a demonstrátori lehetőségek, a hallgatói tudományos tevékenységek, illetve a Hallgatói Önkormányzat (HÖK) is. Néhány oktatónk rövid beszámolót tart a saját szakterületéről, tanulmányairól. Az esemény végén az érdeklődők kérdezhetnek Egyetemünk hallgatóitól, melyekre szóban kapnak választ.

Az egész rendezvény alatt a Teams chat-en is tehetnek fel kérdéseket az érdeklődők, melyekre írásban fognak választ kapni.

A Nyílt nap részletes programja ezen a linken érhető el.

Az esemény online kerül megrendezésre a Teams-en keresztül, melyhez az alábbi linkre kattintva tudnak csatlakozni.

A nyílt napon vetített Felvételi Tájékoztató innen elérhető.

Következő események


Összes esemény

Napi biztatás

Közösségi Média

Károli Podcast

Károli Podcast

 

Sport a Károlin

Sport a Károlin

 

nyelvvizsgaközpont