Rendhagyó diplomaátadó esemény

2021. január 27-én az Állam- és Jogtudományi Kar Európai és nemzetközi üzleti jog LL.M képzésének keretein belül rendhagyó diplomaátadó eseményre került sor.

A tanulmányaikat 2019 szeptemberében elkezdő hallgatók közül néhányan a járványhelyzetre és a bevezetett veszélyhelyzetre való tekintettel engedélyt kértek tanulmányaik meghosszabbításához, ezért kivételesen öt hallgató számára a záróvizsgát idén januárban szervezte meg a Kar.

Az Állam- és Jogtudományi Kar épületében, a járványhelyzet kezelésére vonatkozó minden előírást betartva, Dr. habil. Homicskó Árpád Olivér nemzetközi és tudományos dékánhelyettes és Dr. Miklósné Dr. Zakar Andrea intézetvezető és képzési koordinátor (Társadalomtudományok és Nemzetközi Tanulmányok Intézete) adták át a diplomákat a hallgatóknak, egy emlékezetes eseményt biztosítva számukra tanulmányaik befejezése után.

Kézhez vehették oklevelüket: Alnsour Hamza Othman jordániai, Ana Gasviani grúziai, Sanaz Noori iráni és Thanh Tran Hien vietnámi hallgatók. Asel Zhakshybaeva kirgizisztáni hallgató külföldi tartózkodása okán egy későbbi időpontban veheti majd át a diplomáját.

Az eseményen Dr. Miklósné Dr. Zakar Andrea köszöntőjében kiemelte, hogy a végzett diákok jó eredményeket értek el a nehezített körülmények ellenére is, emellett remélhetőleg szép és tartalmas élményekkel gazdagodva térhetnek haza a sikeres tanulmányi időszak után. A továbbiakban szívükre helyezte, hogy visszatérve hazájukba legyenek jó követei a Károli Gáspár Református Egyetemnek, s az Állam- és Jogtudományi Karnak.

Végzett külföldi hallgatóinknak sok sikert kívánunk további szakmai életútjuk során!

 

 

 

 

 

 

Következő események


Összes esemény

Napi biztatás

Közösségi Média

Károli Podcast

Károli Podcast

 

Sport a Károlin

Sport a Károlin

 

nyelvvizsgaközpont