A JÖSz Intézet díjazott hallgatói

Bíró Vivien Enikő, Karunk ötödéves hallgatója elnyerte a Joghallgatók Önképző Szervezete által meghirdetett Szladits Károly Ösztöndíjat Joghallgatóknak, mely díjazásban összesen négy pályázó részesült. A készülő pályamunka témavezetőjeként Prof. Dr. habil. Boóc Ádám Tanszékvezető Úr működik közre.

Az Ösztöndíjprogram keretében a magyar magánjog valamely területére vonatkozó, olyan tudományos kutató- és alkotómunkák részesülhetnek támogatásban, amelyek a hazai jogalkotás, illetve jogalkalmazás fejlődéséhez érdemben hozzájárulhatnak. Az ösztöndíjat elnyert pályázó vállalja, hogy a pályázatában felvázolt témakörben a nyolc hónapos ösztöndíjas időszak lejártáig egy legalább 60 000 karakter (szóközökkel) terjedelmű pályamunkát, továbbá a kutatás főbb megállapításait összefoglaló magyar és angol nyelvű rezümét készít, és kutatásának eredményeit egy, a JÖSz Intézet által szervezett tudományos konferencián is ismerteti.

Giovannini Máté, az Állam- és Jogtudományi Kar V. évfolyamos hallgatójának a Joghallgatók Önképző Szervezete által, 2021 novemberében kiírásra került Szladits Károly Ösztöndíj Joghallgatóknak Tudományos Pályázatra benyújtott pályamunkája a Szakmai Bizottság döntése alapján a JÖSz Intézet díjazásában részesült.

Az Ösztöndíjprogram keretében a magyar magánjog valamely területére vonatkozó, olyan tudományos kutató- és alkotómunka részesülhet támogatásban, amely a hazai jogalkotás, illetve jogalkalmazás fejlődéséhez érdemben hozzájárulhat.

 

Gratulálunk a díjazottaknak!

Következő események


Összes esemény

Napi biztatás

Közösségi Média

Károli Podcast

Károli Podcast

 

Sport a Károlin

Sport a Károlin

 

nyelvvizsgaközpont