Tóth Károly emlékkonferencia

Szeptember 20-án tartotta egyetemünk az Állam- és Jogtudományi Kar alapító dékánjának tiszteletére rendezett Tóth Károly emlékkonferenciát a Károlyi-Csekonics-palotában.

A konferenciát Prof. Dr. Trócsányi László rektor nyitotta meg, a rendezvényt Prof. Dr. Domokos Andrea intézetvezető egyetemi tanár moderálta.

Az eseményen szakmai előadások keretében emlékeztek meg a tavaly elhunyt jogtudósról. Egyetemünk oktatói közül Prof. Dr. Rixer Ádám A részvételi demokrácia felé tett lépés - civil részvétel a javaslattevő, véleményező és koordinatív szervekben címmel és Prof. Dr. Homicskó Árpád A Szociális jogok Alaptörvényi rendelkezései és ennek törvényi alapjai Magyarországon című előadással tisztelgett Dr. Tóth Károly emléke előtt.

Az emlékkonferencián Prof. Dr. Kukorelli István, az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának professzora, Dr. Téglási András, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Államtudományi és Nemzetközi Tanulmányok Karának oktatója, Prof. Dr. Csink Lóránt, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Karának egyetemi tanára is szakmai előadást tartott.

A konferencia végén Prof. Dr. Balogh Elemér, a Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának tanszékvezető egyetemi tanára mondott zárszót.

 

Dr. Tóth Károly 1998. július 15-től az Állam- és Jogtudományi Kar alapító dékánjaként, oktatójaként számos maradandó értékkel gazdagította a kart, értékteremtő munkájával segítette az oktatási és a szervezeti struktúra felépítését. Dékánsága idején kezdődött meg a jogi kar akkreditációja, melynek sikerességéhez nagyban hozzájárult odaadó munkájával.

Számos publikációval, kutatással, konferenciákon való aktív részvételével nagyban hozzájárult a közjog tudományterületének fejlesztéséhez. Dékánként és tanszékvezetőként is mindvégig azon fáradozott, hogy egy jól működő, modern kart hívjon életre, amely őrzi a református jogi oktatás hagyományait, emellett speciális, széleskörű közjogi ismeretekkel készíti fel a hallgatókat a pályájukra. Az egyetem életében mint a kar vezetője, s mint az Egyetemi Tanács tagja mindig aktív szerepet vállalt, munkájával mindvégig az egyetem fejlődését és hírnevének öregbítését szolgálta.

Következő események


Összes esemény

Napi biztatás

Közösségi Média

Károli Podcast

Károli Podcast

 

Sport a Károlin

Sport a Károlin

 

nyelvvizsgaközpont