Sportjogi előadás az ÁJK-n

A sportjogi óra keretein belül Dr. habil. Simicskó István vendége volt Dr. Nébald György olimpiai bajnok kardvívó.

Dr. Nébald György a Sport Állandó Választottbíróság elnöke, így előadásában a hallgatók a választottbíróságok működéséről tanulhattak.

Az előadáson elhangzott, hogy a Sport Állandó Választottbíróság a sportszövetségek, a sportolók és a szakemberek közötti sporttal kapcsolatos jogi vitákban segítenek. A Sport Állandó Választottbíróság az érintett sportoló, sportszakember, sportszervezet, sportszövetség kérelmére eljárhat a versenyengedély kiadására és visszavonására vonatkozó igazolási és átigazolási és sportfegyelmi ügyekben.
Szó esett arról, hogy ki lehet a Sport Állandó Választottbíróság tagja. Szükséges hozzá, hogy jogi szakvizsgával rendelkezzen, legyen öt jogi gyakorlata, a sport területen jártassága, valamint tapasztalattal rendelkezzen jogászként. A tagok az MOB váltja ki.

Ezt követően Nébald György elmondta, hogy mik a választottbíróság elnökének a feladatai, hogyan választják ki a választottbírákat. További számos, érdekes információval lettek gazdagabbak a hallgatóink.

Következő események


Összes esemény

Napi biztatás

Közösségi Média

Károli Podcast

Károli Podcast

 

Sport a Károlin

Sport a Károlin

 

nyelvvizsgaközpont