Jakab Éva Professzor Asszony köszöntése

A nemzetközileg elismert római jogász, Jakab Éva Professzor Asszony 2018-ban csatlakozott Karunkhoz, így immár öt éve vesz részt a római jog oktatásában, a tehetséggondozásban és a Doktori Iskola vezetésében. Intézetvezető, tanszékvezető asszony sikeres oktatói, kutatói munkáját számos tudományos elismerés és kitűntetés kísérte.

Professzor Asszony születésnapi köszöntése a Római Jogi Tanszék szervezésében, 2023. június 16-án került megrendezésre.

A meglepetés ünnepséget Prof. Dr. Trócsányi László Rektor úr nyitotta meg, majd Prof. Dr. Deli Gergely, az NKE rektora és Prof. Dr. Miskolczi-Bodnár Péter Dékán úr köszöntötték Professzor Asszonyt.

A Tanszék munkatársainak meghívására, a Fidelio Quartet tisztelte meg az Ünnepeltet előadásával.

A Boóc Ádám és Pókecz Kovács Attila Professzor Urak szerkesztésében megjelenő Ünnepi Kötet harminchat szerző művét, köztük két akadémikus és tizenhat egyetemi tanár tanulmányát foglalja magában.

A Jubiláns dedikálását követően állófogadással zárult az ünnepség.

Galéria

Következő események


Összes esemény

Napi biztatás

Közösségi Média

Károli Podcast

Károli Podcast

 

Sport a Károlin

Sport a Károlin

 

nyelvvizsgaközpont