Diákkörös hallgatók bemutatkozása

Nagy érdeklődéssel zajlottak a Bocskai István Jog- és Társadalomtudományi Szakkollégium és a Kari Tudományos Diákköri Tanács által 2023. november 16-28. között szervezett Tudományos Diákköri ülések. Az ülések célja a hallgatói tudományos kutatások, TDK témakörök bemutatása, valamint a diákkörös hallgatók bemutatkozása volt. A TDK alkalmak során az előadóknak 10 percben kellett prezentálni – PPT használata mellett – a kutatásuk témakörét, hipotéziseiket, valamint további célkitűzéseiket.

A programsorozatot a Közjogi Műhely ülése (2023. november 16. 13:00 óra) nyitotta meg, amelyet Dr. Kruzslicz Péter a Bocskai István Jog- és Társadalomtudományi Szakkollégium igazgatója vezetett. Az üléssel párhuzamosan, délután megkezdődött a Bűnügyi Műhely ülése (2023. november 16. 16:00 óra) is, amelyet Prof. Dr. Domokos Andrea dékánhelyettes asszony vezetett. A harmadik ülés Dr. Manzinger Krisztán mb. tanszékvezető úr moderálásával a Nemzetközi Kapcsolatok Műhelyének ülése (2023. november 21. 16:45) volt. A következő héten a Történeti Műhely (2023. november 27. 16:00 óra) folytatta az üléssorozatot, amelyet Prof. Dr. Jakab Éva intézetvezető asszony vezetett, majd a Magánjogi Műhely ülése (2023. november 28. 13:00 óra) zárta az eseményeket, amelyet Prof. Dr. Boóc Ádám dékánhelyettes úr vezetett.

Összesen 53 hallgató mutatkozott be a TDK üléseken (egy hallgató két TDK előadást is tartott), a hallgatók döntő része a Szakkollégium tagja. Az előadásokból jól érzékelhető volt, hogy a hallgatók többsége már komoly kutatómunkát folytat, de vannak olyan hallgatók is, akik nemrég kezdték meg kutatásukat, ezért az alkalmak a témavezető választásra is lehetőséget adtak, valamint a TDK iránt – egyelőre csupán érdeklődő – hallgatók számára is motivációt jelentettek. Az üléseken a témavezetők többsége és a Szakkollégium mentor-oktatói (mint dr. Giovannini Máté, Papné dr. Papp Petra, dr. Schlachta Boglárka Lilla tanársegédek, valamint dr. Mercz Mónika doktorandusz) is jelen voltak, így az egyes előadások után a választott témakör rövid megvitatására is sor került.

A készülő (O)TDK dolgozatok anonimitására való tekintettel a hallgatók nevét és kutatásuk munkacímét a honlapunkon nem közöljük, azonban a részvételi adatok az alábbi táblázatból ismerhetők meg.

Műhely TDK előadások száma
Bűnügyi Műhely 11
Közjogi Műhely 13
Magánjogi Műhely 10
Nemzetközi Kapcsolatok Műhely 9
Történeti Műhely 13
Összesen 56


A TDK felhívás itt érhető el.

Galéria

Következő események


Összes esemény

Napi biztatás

Közösségi Média

Károli Podcast

Károli Podcast

 

Sport a Károlin

Sport a Károlin

 

nyelvvizsgaközpont