Osztrák professzorok és hallgatók látogatása és kihelyezett szeminárium Karunkon

Dr. habil. Arató Balázs meghívására és szervezésében osztrák professzorok és hallgatók látogattak Karunkra december 4. és 7. között. Az osztrák delegációt Prof. Dr. Matthias Neumayr az Osztrák Legfelsőbb Bíróság elnökhelyettese (Johannes Kepler Universität, Linz), valamint Prof. Dr. Thomas Garber (Universität Graz) vezette. A látogatás célja az európai polgári eljárásjog családjogi vonatkozásainak elmélyítése és az egyetemek közötti nemzetközi együttműködés megalapozása volt.
A látogatás nyitóeseményeként december 4-én Prof. Dr. Szuchy Róbert Rektorhelyettes Úr és Prof. Dr. Boóc Ádám Dékánhelyettes Úr köszöntötték a vendégeket a Károlyi-Csekonics Palotában Egyetemünk, valamint az ÁJK nevében. Ezt követően projektindító vacsoraestre került sor a Szivarszobában. Az eseményen kedves könyvtárosunk, Gál Hedda és az idei KREaktív egyik nyertese, Majercsik Lili varázsoltak karácsonyi hangulatot szívhez szóló jazz-énekükkel. A KRE-ÁJK doktoranduszait és hallgatóit a nyitórendezvényen és a többnapos program során végig dr. Székely Botond Márk doktorandusz, Kovács Lili Petra és Gruber András György hallgatók képviselték. A KRE-BTK részéről Dr. habil. Szentpétery-Czeglédy Anita vett részt a programindító alkalmon, szerdán pedig Dr. habil Horváth Géza Dékán Úr is fogadta a vendégeket a Bölcsészettudományi Kar nevében. A kihelyezett szemináriumokra kedden és szerdán délelőtt került sor jogesetprezentációkkal és az európai polgári eljárásjog aktuális kérdésit érintő diskurzussal. A kedd délutáni program Parlament-látogatás volt angol nyelvű idegenvezetéssel, majd pedig a magyar hallgatók városi sétára vitték az osztrák hallgatókat megmutatva nekik a leghangulatosabb karácsonyi vásárokat.

Szerda délután a szemináriumot követően a Kúrián folytatódott a szakmai program, amelynek keretében Dr. Hajas Barnabás Bíró Úr beszélgetett a professzorokkal és a hallgatókkal a Bírói Klubban.

A kúriai látogatást követően a Károlyi-Csekonics Palotában a hivatalos programot nemzetközi konferencia zárta.

A látogatás eredményeként az egyetemek között hosszútávú együttműködés vette kezdetét. Előkészületek zajlanak közös idegennyelvű kurzus indításával, konferenciákkal és kutatási projektekkel kapcsolatban. Részletes információk hamarosan.

Az esemény további hozadéka, hogy az osztrák és a résztvevő magyar hallgatók között ugyancsak nemzetközi együttműködés alapját jelentő ismeretségek szövődtek. Köszönet illeti dr. Székely Botondot, Kovács Lilit és Gruber Andrást azért, hogy nyelvtudásukkal, segítőkészségükkel, áldozatos munkájukkal olyan képet alakítottak ki vendégeinkben Egyetemünkről és az ÁJK-ról, amelyre mindannyian büszkék lehetünk. Külön kiemelendő és rendkívül dicséretes, hogy mindezt a szorgalmi időszak egyik legnehezebb hetében tették.

Galéria

Következő események


Összes esemény

Napi biztatás

Közösségi Média

Károli Podcast

Károli Podcast

 

Sport a Károlin

Sport a Károlin

 

nyelvvizsgaközpont