A szöuli Kookmin Egyetem delegációja érkezett egyetemünkre

Január 22-én Trócsányi László rektor fogadta a szöuli Kookmin Egyetemről érkezett koreai delegációt a Károlyi-Csekonics-palotában. Dong-Ki Lee professzort, az intézmény jogi karának dékánját mintegy 25 hallgató is elkísérte. A találkozón Szuchy Róbert oktatási rektorhelyettes, az Állam- és Jogtudományi Kar képviseletében Tóth J. Zoltán dékán és Boóc Ádám nemzetközi és tudományos dékánhelyettes, továbbá Szalai Gábor nemzetközi igazgató is részt vett. Az egyeztetés a két intézmény között tavaly létrejött együttműködési megállapodás köré szerveződött.

A Kookmin Egyetemen jelenleg több mint 18.000 hallgató tanul, a nemzetközi hallgatók száma meghaladja a 2.000 főt. Az egyetemközi megállapodás a közös kutatási tevékenységek mellett hallgatói és oktatói mobilitási lehetőséget is kínál a két intézmény között. A megbeszélést követően a vendégek megtekintették a Károlyi-Csekonics-palota belső tereit Nagy Judit nemzetközi dékánhelyettes, a Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar egyetemi docense vezetésével.

A delegáció tagjai január 24-én az Állam- és Jogtudományi Karra látogatnak.

Szöul Kookmin Egyetem delegáció Szöul Kookmin Egyetem delegáció Szöul Kookmin Egyetem delegáció Szöul Kookmin Egyetem delegáció

Következő események


Összes esemény

Napi biztatás

Közösségi Média

Károli Podcast

Károli Podcast

 

Sport a Károlin

Sport a Károlin

 

nyelvvizsgaközpont