Egyetemünk adott otthont a Mádl Ferenc emlékkonferenciának

Mádl Ferenc jogtudósról, volt miniszterről, egykori köztársasági elnökről emlékeztek meg január 29-én a Károlyi-Csekonics-palota Báltermében. A Magyar Jogász Egylet, a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület és a Mádl Ferenc Összehasonlító Jogi Intézet szervezésében, Mádl Ferenc születésének 92. évfordulója alkalmából tartott konferencián Trócsányi László rektor, a Magyar Jogász Egylet elnöke Szuverenitás és integráció címmel tartott előadást, Tóth J. Zoltán egyetemi tanár, az Állam- és Jogtudományi Kar dékánja A jogállam fogalma egykor és ma címmel szólt a résztvevőkhöz.

A jogtudós, professzor, politikus életútjában a szuverenitás, az integráció és a jogállam mindvégig nagyon fontos szerepet töltött be, ezek megvalósításáért dolgozott haláláig. A konferencián ezen témák mentén hangzott előadások Mádl Ferenc szakmai munkásságát méltatták. Trócsányi László rektor beszédében kiemelte, „Mádl Ferenc polgárember volt, a szó nemes értelmében”, példakép, aki polgári Magyarországot akart építeni. Hangsúlyozta, hogy az integrációnak komoly érdemei vannak, de a szuverenitásról sem szabad megfeledkezni. Rektor úr teljes előadása az alábbi linken visszanézhető:

Mádl Ferenc emlékkonferencia kép Mádl Ferenc emlékkonferencia kép Mádl Ferenc emlékkonferencia kép Mádl Ferenc emlékkonferencia kép


Fotó: Hegedüs Márton

Következő események


Összes esemény

Napi biztatás

Közösségi Média

Károli Podcast

Károli Podcast

 

Sport a Károlin

Sport a Károlin

 

nyelvvizsgaközpont