A magyar külgazdaság helye a gazdaságpolitikában

Megjelent az Állam- és Jogtudományi Kar 2017. május 29-én szervezett „A magyar külgazdaság helye a gazdaságpolitikában” című konferenciáján elhangzott előadások szerkesztett változata. A kiadvány elérhető a Kar könyvtárában és az ÁJK honlapján keresztül: www.kre.hu/ajk/legfrissebb kiadványaink.


A hagyományteremtő céllal szervezett konferencián kormányzati és jegybanki szervezetek vezetői, volt miniszterek, kormánytagok és az európai valamint hazai szintéren is már tapasztalatokat szerzett elismert tekintélyek szólaltak fel.
Sokszor észleljük, hogy a magyar nyitott gazdaság mellett sokan foglalkoznak magában a külgazdasággal, de nem elemzik megfelelő igényességgel a nettó exportok vagy a tőkeáramlás más gazdasági-társadalmi területekre- nemzeti jövedelemre, a hazai foglalkozatásra és oktatás politikára, beruházás ösztönzésre és nemzetközi értékláncokra- gyakorolt hatásait.
Ezért is indítja el minden évben, immár öt éve a Károli Egyetem azt a posztgraduális, alapdiplomával is végezhető, de munka mellett is megvalósítható, két féléves, diplomát adó képzését, ahol az eddigi diákok értékelése szerinti kiemelkedő színvonalon, évtizedes elméleti és gyakorlati tapasztalatokkal rendelkező tanárokkal gyakorlatias, szemináriumi rendszerben tanítjuk az érdeklődőket.
Bővebben a képzésről: http://www.kre.hu/ajk/index.php/gazdasagdiplomaciai-szaktanacsado

Következő események


Összes esemény

Napi biztatás

Közösségi Média

Károli Podcast

Károli Podcast

 

Sport a Károlin

Sport a Károlin

 

nyelvvizsgaközpont