A Közigazgatási Jogi Tanszék tudományos diákköri ülése

A Károli Gáspár Református Egyetem, Állam- és Jogtudományi Karának Közigazgatási Jogi Tanszéke mellett működő tudományos diákkör 2017. december 04-én tartotta soron következő ülését. Vendégünk Dr. Gulyás Gergely, a FIDESZ országgyűlési képviselőcsoportjának vezetője volt.

"A jogalkotás aktuális kérdései - jogászi szemmel" című előadásán keresztül a hallgatók betekintést nyerhettek az Országgyűlés Törvényalkotási Bizottságának munkájába, a jogalkotás folyamatába és a tágabb közpolitikai környezet lényeges kérdéseibe. Hallgatóink választ kaptak kérdéseikre is, így a politikai és szakmai jellegű felvetések mellett a személyes meggyőződések – így például az előadó kereszténységhez fűződő viszonya – is megjelenhettek.

Következő események


Összes esemény

Napi biztatás

Közösségi Média

Károli Podcast

Károli Podcast

 

Sport a Károlin

Sport a Károlin

 

nyelvvizsgaközpont