TDK műhelybeszélgetés

2018. február 6-án, kedden nagy sikerrel lezajlott az Igazságügyi Minisztérium „A Jogászképzés színvonalának emelését célzó Programjai” keretében megvalósult TDK Műhelybeszélgetés az Állam-és Jogtudományi Karon.
A Műhelybeszélgetésen a programban résztvevő oktatók, kutatók beszámoltak kutatási témájukról, valamint az elért eredményekről. A nagy létszámú érdeklődő hallgatóság kérdéseinek megválaszolására is lehetőséget biztosított Dr. Homicskó Árpád dékánhelyettes úr, a TDK Műhelybeszélgetés moderátora. A kutatási eredmények részletes bemutatására 2018. február 22-én kerül sor „Az egyes modern technológiák etikai, jogi és szabályozási kihívásai” c. konferencia keretében.

 

 A program az Igazságügyi Minisztérium „A Jogászképzés színvonalának emelését célzó Programjai” keretében valósul meg.

Következő események


Összes esemény

Napi biztatás

Közösségi Média

Károli Podcast

Károli Podcast

 

Sport a Károlin

Sport a Károlin

 

nyelvvizsgaközpont